A Hotel Visegrád szállóvendégei számára is elérhető, lényegében minden csomagunk részét képező Lovagi torna bemutató valami olyasmi, amivel nem találkozni máshol, legalábbis ebben az intenzitásban, kiforrottságban és ennyire autentikus környezetben egész biztosan nem…

Az 1980-as évek közepén döntött úgy egy maroknyi fiatal történészből és történelmi hagyományokat nagyra értékelő emberből álló csapat, hogy gyakorlati formában is megtámogatják mindazt, amit idősebb Cseke László már jó ideje tervezett, s végül 1990-ben meg is valósított: nevesen az I. Károly királyunk által 1326-ban létrehozott, majd a történelem homályába veszett Szent György Lovagrend újraalapítását. A majdani tudományos és karitatív tagozatot tehát némileg meg is előzött egy katonai hagyományőrző ág, amely ha még nem is mint Szent György Lovagrend, de már 1986 körül kísérlezetett az egykori fegyverek rekonstrukciójával, valamint azok gyakorlati alkalmazásának feltérképezésén. Ifjabb Cseke László lett ennek a csapatnak a mozgatórugója, aki mind a mai napig segíti őket a háttérből, s immáron a harmadik generáció veszi át a vezetést Cseke András személyében, aki egyébként nagyapja, majd édesapja után ma már a lovagrend rendi kancellárja.

Ennek a csodaszámba menő szellemi vállalkozásnak mindennapjaiba tekinthetsz be Te is, ha a Hotel Visegrád szállóvendégeként épp olyan időszakban tartózkodsz nálunk, amikorra lovagi torna bemutatót is szerveznek a Salamon-toronyban, amely egyébként autentikus környezet mindennek, hiszen ezt az alsóvárat még IV. Béla hozta létre a tatárjárásután, s maga Károly Róbert is Visegrádon székelt abban az időben, amikor megalapította lovagrendet. A korabeli fegyverek használatát, azok felépítését, ütőképességét ismerheti meg a látogató, valamint solymászbemutatót, párvidalakokat és egy csatajelenetet is megtekinthet. Sőt! A fegyverek többsége a bemutatót követően kézbe vehető és kipróbálható.

Lovagi torna bemutató